Van (még) pár dolog, ami nem fér a fejembe. Miért varr mostanában boldog-boldogtalan LAIKUS babahordozót? Pontosítok, mert saját használatra varrjon bárki, kénye-kedve szerint, és hordozzon úgy, ahogy neki (és a babájának/gyermekének) jól esik- amennyiben eléggé körültekintő, ügyes, elővigyázatos, ártani nem fog vele senkinek. DE - lásd a fenti sorokat - könyörgöm, ne akarjuk megváltani a világot azzal, hogy az első kezünkbe kerülő hordozót lekoppintjuk, (olcsó és gyenge) sorozatot gyártunk belőle saját - jól csengő - fantázianevünk alatt, és piacra dobjuk, hadd "modernizálódjanak", hordozzanak mifelénk is az anyukák! Mert lehet, hogy ráharap az olcsó(bb) hordozóra a tájékozatlan (vagy félretájékoztatott), babahordozással éppen csak ismerkedő anyuka - különösen, hogy olyan szépen össze copy-paste-elted a hordozód mellé a marketingszöveget innen-onnan -, de nagy valószínűséggel el is megy tőle a kedve hamar. Bár téged, aki megkaptad érte a pénzed, ez valószínűleg vajmi kevéssé zavar. (Engem igen, de nyilván, nem én vagyok az etalon- és hát beleszólásom sincs...)
Bizonyára jó biznisz (lehet) hordozókat gyártani mostanság, különösen egy olyan országban, ahol most kezd csak "divatba jönni" a babahordozás, s mint ilyen, kvázi üres a piac.
Mégis - pár év hordozós tapasztalatával, autodidakta módon eddig összegyűjtött, valamint hordozós tanfolyamokon és a tanácsadói képzésen megszerzett információim birtokában - hadd mondjak el egy pár dolgot. Pontosabban hadd idézzek nektek egyet-mást Haypál Orsi írásaiból, a szerző "írásba foglalt" engedélyével. A Mei Tai-ról... mert, bár nem derült ki, első sorban arról beszélünk. Dióhéjban tehát a Mei Tai anyagáról, felépítéséről és a JÓ Mei Tai ismérveiről, á'la Orsi (fontos információk következnek!):
ANYAG
A MT anyaga (a dekoranyagon kívül) ideális esetben kb. 300 gr/nm területi sűrűség feletti (kivétel: hordozókendőből készült MT), beavatott 100% pamut, legjobb esetben ökopamut. Szövés tekintetében több lehetséges anyag használható:
* Canvas (vászon)
* Twill (keresztsávoly szövésű)
* Hordozókendőből készült
* A body panelje lehet solarveil (UV-szűrős anyag)
* Kordbársony
A varráshoz 100% poliészter összetételű, 80-as vastagság feletti, ipari varrócérna szükséges. A párnázásokhoz 100% poliészter összetételű anyagot szoktak használni.
FELÉPÍTÉS, MÉRETEK
Jellemzően négyszög alakú body (ez maga a Mei Tai “teste”), 2 derékpánt és 2 vállpánt.
Részletesen:
* Body: 2-3 réteg ugyanabból az anyagból, mint a pántok, ill. 2 réteg pántanyag között 1 réteg puha anyag, a külső felén pedig dekoranyag. A dekoranyag szinte bármilyen lehet, csak ne legyen csúszós. A body alakja alapvetően négyszögletes, de számtalan variációban jelenhet meg, oldalt ívelt, paneles, felül ívelt, kapucnis, stb. A body alsó része, ami a derekunknál van, kb. 35-40 cm széles (bébi Tai-nál 30 cm körüli). A body magassága 40-50 cm, attól is függ, hogy ívben vagy egyenesen végződik felül.
* Pántok: a body-hoz kapcsolódnak kb. 120 fokos szögben, 2 derékpánt és 2 vállpánt van. A derékpántok hossza kb. 70-85 cm (1 pánt hossza a body szélétől mérve), a vállpántoké 180-210 cm. A vállpántok azon része, ami a vállunkra esik, egy kb. 50 cm-es szakaszon párnázott. A pántok szélessége általában 9-10 cm.
* Extrák: kapucni (többféle megoldás, forma), lábpárnázás a body oldalán.
MIRŐL ISMEREM FEL A JÓ MEI TAI-T?
Első pillantásra a jó MT robusztus felépítésű, strapabíró, nem vékony, összeeső anyagú, a pántok nem rugalmas anyagúak, a pántok nem túl éles szögben kapcsolódnak a body-hoz. Az egész hordozónak van egy bizonyos súlya, kb. 800-1000 g között. A pántok nem “tűnnek el” a markunkban. A súlyt viselő részek anyaga sem csúszós, sem túlságosan tapadós. A vállpántok nem túl rövidek, legalább 1,8-2 m hosszúak. A body nem szimpla, vagy 2 vékony dupla anyagból áll (kivétel a hordozókendőből készült MT). Felvéve a body legalább a hóna aljáig borítja be a babát. A babát a vállpántok és a body rendesen felkötve nem szorítja össze felül, és nem is enged neki nagy mozgásteret (nem inog a baba feje, felsőteste). A body rásimul a babára, és a baba nem “esik össze” a kötésben. A vállpántok láthatólag megerősített varrással kapcsolódnak a body-hoz. Felvételkor megfelelő terpeszt biztosít a babának, akármekkora is a gyerek, a lábai nem lógnak, még akkor is, ha már nem teljesen térdhajlattól térdhajlatig támasztja meg a body alsó része. A varrás egyenletes.
Rövid használat után a jó MT ott marad, ahova kötöttük, nem nyúlik meg, nem lazul ki. Megfelelő kötésnél a vállpántok nem csúsznak le a baba popsiján, nem “batyusodik be” a kötés, hacsak nem kifejezetten batyusra kötöttük. A pántok anyaga nem vágja a hasunkat, vállunkat. A vállpántok nem csúsznak le a vállról (lehetséges ezt orvosolni, lexi-twist kötéssel).
Huzamosabb használat (pár nap múltán, mosás után): a pántok nem terhelnek egyenetlenül, a vállpántok nem gyűrődnek, esnek össze kisimíthatatlanul. A cérna nem pattogzik a varrásoknál. Mosáskor nem ereszti a színét az anyag jelentősen, ha rendesen be van avatva. A puhítások, bélések nem mozdulnak el a helyéről (pl. vállpántok párnázása, body bélése), a vállpánt nem csavarodik el. A jó MT használtan is megőrzi értékét.
Kerüljük el az aukciós oldalakon olcsón hirdetett, néhány darabos példányszámban, maradék anyagokból készített, használati utasítást nélkülöző termékeket. Ennél az árunál fokozottan érvényes az az alapelv, hogy megbízható, referenciával rendelkező, legális vállalkozást régebb óta működtető szakember által készített MT-t vegyünk, vagy tanácsadással egybekötött beszerzési forrásból szerezzük azt be. Ha használt darabot vásárolunk, akkor is utána lehet keresni a terméknek az interneten. - Haypál Orsolya, www.mamamibolt.hu
Annyit fűznék még hozzá a copy-paste témához, hogy illik minimum a szerző nevét és a forrást feltüntetni egy írás végén...
Nevet, képet, linket nem mellékelnék- akinek nem inge, természetesen, ne vegye magára!
Hááát végre...Ki merte valaki mondani...
VálaszTörlésIgen,mert mi egy olyan országban élünk,ahol mindenből mindenki "biznizt" csinálhat,mit számit a lelkiismeret, az erkölcs... Sőt, az ilyen bejegyzésekkel még Te számithatsz arra, furcsának tartanak (hogy finoman fejezzem ki magam) vagy megkapod " a túl fejlett az igazságérzeted" titulust...
Én még csak annyit fűznék hozzá, hogy a koppintás amiről beszéltél nem csak a hordozókat fenyegeti... Hasonló sors jut/jutott hintáknak, mosható pelusoknak és még ki tudja mire vár ez a sors... Pedig ez is lopás,de még a javából.
Hát nekem most így hirtelen az ugrott be, hogy láttam flanel mei tai - t ... Nálunk fele flanelből agynemű és pelenka készűl ... No comment tovább. Meghúzom magam.
VálaszTörlésFlanel? Most viccelsz... Mondd, hogy viccelsz!
VálaszTörlésNo de akkor mit tanácsolsz a magamfajta anyukáknak, akik egy-egy erdélyi városból, a képernyő előtt ülve próbálnak nem túl borsos áron mei tai-hoz jutni? Ha nem nevezed meg a kárhoztatott gyártókat, illetve ha nem javasolsz megbízható alternatívát, akkor ezzel a bejegyzéssel nem tettél mást, mint még nagyobb bizonytalanságba taszítottál. :(
VálaszTörlésKedves Kinga, voltunk, és vagyunk itt még egy páran, akik erdélyi városokból, képernyőn keresztül szereztük, és szerezzük be a hordozóinkat. És szívesen segítünk bárkinek!
VálaszTörlésNem fogom megnevezni a "kárhoztatott" gyártókat, mert ártani nem akarok nekik, nekem bőven elég, ha ők magukra ismernek, és elgondolkodnak egy kicsit... legalább.
Bizonytalanságba taszítani az embereket viszont nem célom- mint mondtam, szívesen segítek, segítünk megbízható hordozót választani mindenkinek, aki hozzám, hozzánk fordul. Egy jó hordozó ára igencsak borsos lehet, ebben igazad van. De nem fogsz jobban járni azzal, hogy olcsó, "hazai" hordozót veszel. Ha jó hordozót szeretnél, hozzáférhető(bb) áron, vegyél használtat, de minőségit! Megéri beruházni rá, nem fogsz csalódni benne. Ha pedig konkrét infókat, neveket, márkákat, lelőhelyeket szeretnél, folytassuk e-mail-ben!
(cirmidea kukac gmail pont com)
Kinga,egy valami biztos, flanel mei tai - t ne vegyél senkitől...
VálaszTörlésSziasztok!
VálaszTörlésHát akinek nem inge ne vegye magára. Nem veszem tehát magamra. Én is készítek mei taiokat és én megvagyok elégedve velük. Sokat olvastam utánuk, és meg is voltak szakértve:) és merem bárkinek ajánlani...és nem a kereskedés az első szempont, hanem a segítés úgy anyára mint gyerekre nézve. Persze az ember mindig tanul, hogy még jobb legyen:)Én bátran ajánlom...
Legyen szép napotok!
Zsu
Zsuzsa, szivesen kipróbálnék egy általad készitett mei tait. Lehetne?
VálaszTörlésEsetleg leirnád, hogy a tieid miből készülnek (anyag, cérna stb.), illetve hogyan "fejlesztetted" ki?
Köszi.
Annyi fűznék még hozzá, hogy nem kekeckedésből kérdeztem, hanem pl. a mamamin sok anyuka készit mei tait,eladásra is, és mind hosszú útat jártak be amik kifejlesztették a saját modeljeiket. Ha leirnád Zsuzsa te is a sk mei taiok történetét,alátámaszthatná amit a blog irója mond, vagyis, hogy nem lehet csak egyszerűen lekoppintani...
VálaszTörlésPersze, hogy szívesen adok kipróbálni neked is ugyanúgy, mint bárkinek aki igényelte vásárlás előtt.És még szívesebben fogadok kritikát is ami építő jellegű is lehet:)bárki részéről aki tőlem vásárolt. Sajnos most jelenleg csak az van amit én is használok, de szándékomban van mostanában többet készíteni. Remélem míg lesz a következő találkozó vihetek.Szívesen írok majd, hogy hogyan is indultam el...miért, hogyan, miből. De majd egy másik alkalommal. Esetleg privibe, vagy ha itt nem zavar senkit ide is:)
VálaszTörlésSzép napot mindannyiatoknak. A fiúim éppen alusznak és hamar tegyek valamit amíg lehet.:)
Na de most utólag jut eszembe, hogy nem tudom Iris, hogy te is jársz a pénteki találkozókra?
VálaszTörlésSzerintem irhatod ide,sőt...
VálaszTörlésEngem még az is érdekelne,hogy hogyan tesztelted a hordozóidat,erről azt hiszem a bejegyzésben sem volt szó...
Persze, hoyg járok a klubba,ez nem is kérdés. Nem emlékszel, ott kérted kölcsön a pelust?
Nekem is sikerult vegre gep ele kerulnom egy ropke iras erejeig. Szorgosan kovettem a hozzaszolsaitok a temaban mert nagyon erdekelt vagyok az ugyben.
VálaszTörlésNekunk keszitett "kekszem" egy MT,halas is vagyok erte, mert Matyas imad benne logni naphosszat. Kenyelmet tekintve en sem panaszkodhatom, vallpantok nem vagnak, dereka is ok, a mereteket is koveti.
Nem vagyok azonban MT szakerto(bar volnek).
De ugy gondolom, hogy masfajta anyagra volna szukseg a varrashoz,(talan ez hosszabb eletuve tenne)mienk ugyanis a tulzott igenybevetel kovetkezteben megszakadt.
Persze ettol meg ugyanugy belekerezkedik picurkam, ot ez nem zavarja. Ebbol gondolom,hogy szamara is kenyelmes lehet.
En azt gondolom, jo volna kozosen elemezgetni(sot, egy szaki velemenye is jol jonne)hogy hogyan lehetne tokeletesebbe tenni a hordozot. Aztan ha keszitoje is nyitott ra akkor tanacsokkal, otletekkel segiteni ot, hogy tokeletesitse munkajat.
Azt hiszem szamunkra is elonyt jelentene ha minosegi MT-ok keszulnenek korzetunkben.
Orulok,hogy sikerult megirnom, eppen ki volt szamitva az idom:) pontosak am a mai manok!
elnezest az ekezetek miatt
"Dolgozunk az ügyön", már van is egy ötletem. Közkinccsé teszem, mihelyt lesz rá időm...
VálaszTörlésÉn is olvasgatlak, És valóban Iris én már láttam flanel mei tait, és hát mit is mondhatnék róla? Szépnek szép kivülről, de amint fentebb is írták, nem biztos, hogy jól bírná a strapát, mert ugyebár az ember nem 2 hónapra veszi a hordozóját, hanem évekre. Legalábbis, amikor én az ssc-m mellett döntöttem, akkor így gondolkodtam. És jó, hogy ez a téma felvetődött, mert én is szeretnék majd egy mei tai - t :) ...
VálaszTörlésNos hamar megpróbálok írni pár választ a kérdésekre.Többen tudják már, hogy úgy fogtam neki a varrásnak, hogy kaptam kölcsönbe egy MT-t és egy hordozókendőt és az MT vált be nekem. Majd szerelmese lettem:) és hasznosnak találtam. ÉS jött az ötlet, hogy miért ne készítenék másoknak is akiknek szintén javukra lehet. Sokat olvasgattam utána, mintákat kaptam innen-onnan. Így indult. Először ahhoz hasonlót készítettem, mint amilyen volt a kölcsönbe kapott.Hasonló anyagból. Olyanból amit legjobbnak láttam babámnak és található is volt az üzletbe.A blogomon láthatóak próbálkozásaim:).Volt mikor íveltebbet készítettem, volt mikor "kapucnist"...
VálaszTörlésAnyagát itt nálunk DOCnak neveznek. Mindenképp olyant amely erős, megtartó ereje van:)Nem is lenne rossz olyan anyag neveket írni, amik itt is megtalálhatók. Mert a magyarországi anyagneveket itt hiába mondod üzletbe.Cérna amit előírnak a már jártasak ebben. Fent is látható. Mostanában vatelinnel bélelem.Egy időben polár anyagot tettem, de itt ahol kerestem nem találtam és sajnos elfogyott.Ha tudtok jó anyagokat, hol lehet venni?? Legutóbb bársonyból készültek, mert annyira dicsérték, hogy az nem csúszik, milyen jó.Lehet az, de nekem nem jött be. Tényleg nem csúszik az anyaga, de éppen ezért nehezen lehet úgy szorítani, hogy megfelelő legyen, mert nem csúszik a ruhán sem:)A blogon láthatóak a méretei...(http://doniz-meitai.blogspot.com/2010/11/meretek.html)
Mindenképp következő alkalomra szívesen küldenék be párat.Sajnos tegnap néztem meg határidő naplómat és foglalt az a hétvégém. Bibilódrámára megyek. Ha valakit érdekel szívesen küldök programot.
Na most ennyit tudtam, mert Tóbiásnak szüksége van rám:)Remélem kielégítőek válaszaim.Ha nem megpróbálom jobban. Legyen szép napotok!
Azt nem is írtam, hogy Magyarországról is rendeltem egyet amivel nem igazán voltam megelégedve. Azért is készítettem magamnak mást, mely sokkal erősebb és strapabíróbb.Biztos vannak nagyon jó minőségűek. De arra pénz is kell ami nekünk nincs és ezért sem készítem túl drágára, mert, gondolom még vannak olyan anyagi helyzetű családok, mint a miénk...és miért ne lehetne nekik is.Gondolom érthető.
VálaszTörlésLassan át kéne tennem ezeket a megjegyzéseket egy új bejegyzésbe, hogy könnyebben rátaláljanak azok, akik hozzá szeretnének szólni. Én a magam részéről örülök, hogy beindult a társalgás!
VálaszTörlésKét dologhoz szólnék hozzá. Először
ha egy MT pár hónap alatt elszakad, akkor ott valóban baj van- két év alatt sem szabadna neki, rendeltetésszerű használat mellett! Másodszor, a kordbársonyt valóban szokták ajánlani MT-hoz, és - bár én nem próbáltam még (de hátha jön valaki, aki igen) - én úgy gondolom, nem is kell csúszni a pántoknak a ruhán, sőt! Akkor van baj, ha csúszik.
És hát Magyarországon sem csupa jó minőségű hordozó készül, nyilván... sőt, a jók közül sem mindenkinek ugyanaz jön be!
Szerintem meg az a jó, ha az mt pántja nem csúszik, jól tapad, mert akkor stabil a kötés. Két mei taiom van, egy canvas pántú és egy kordbársony. Bár a canvas sem annyira csúszik, sokkal jobban szeretem a bársony pántot, mert ha egyszer a helyére tettem, akkor ott is marad és nem kell menet közben utána igazítani.
VálaszTörlésKissé elcsendesedve azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon mi is a baj, ha valaki MT. var?Mi késztette Cirmocskát, hogy megszólja azokat akik ezzel is foglalkoznak.Persze nem akarok képzelődni, meg úgy el is engedtem a gondolatot.De biztos meglehetett az oka, vagy véd valamit ami neki fontos, és jól is teszi, hogy ezt kifejezi. És azt hiszem ez a fórum nem rólam kel szóljon:), meg nem egy bizonyos munkámon ami úgy sikerült, hogy egy anyagja megszakadt. Ez csak egy a sok közül.És a bizonyos anyag nem határozza meg a többit.Szerintem sok mindentől függ..Jaj, nem akarok senkit meggyőzni semmiről, meg védeni se. Nem is reklámozni akartam magamat.Nem itt a helye:)
VálaszTörlésMeg azt gondolom nincs egy olyan Mt. hogy most ez a legjobb.Hanem tetszéstől, személyiségtől, testalkattól... is függ.
Szép estét és örülök nektek, gondolataitoknak. És tényleg jó lenne egy lista, vagy valami megoldás, hogy könnyebben működjön.
Zsuzsa, megvolt az oka...
VálaszTörlésIsmétlem, nem az a baj, hogy valaki MT-t varr. Akkor kezdődik a baj, amikor úgy varr MT-t valaki, hogy ő maga sohasem hordozott, s mint ilyen, fogalma sincs arról, milyennek kéne lennie egy jó babahordozónak. A Mei Tai tipikusan az a hordozóeszköz, amit a legkönnyebb lemásolni, ill. megvarrni házilag, bárkinek. A szabásmintát igazán nem nehéz összeütni- egy téglalap alakú hátlap és négy pánt, mi sem egyszerűbb. Az, hogy mi lesz belőle, függ azonban egy pár dologtól... és itt nem szeretném többedszerre is részletezni.
Mint mondtam, amíg saját magának varr valaki, hordozót, addig minden oké. De amikor elkezdi az illető eladni a hordozóit, akkor már nagyon is számít a minőség (biztonság, tartás, kényelem, élettartam, miegymás). Mert ahogy én nem szeretnék béna hordozót vásárolni, ugyanúgy nem szeretném azt sem, hogy először hordozni próbáló anyukák egy nem megfelelő minőségű hordozó miatt adják fel... De ezt is mondtam már.
Egyébként meg sok mindenben igazad van, és ha úgy érzed, ez a te utad, akkor hajrá!
Ha nem baj idézem ezt a mondatodat.
VálaszTörlés"Mert ahogy én nem szeretnék béna hordozót vásárolni, ugyanúgy nem szeretném azt sem, hogy először hordozni próbáló anyukák egy nem megfelelő minőségű hordozó miatt adják fel...!"
Ezzel tökéletesen egyetértek.Én sem szeretném:)
Zsuzsa, köszi,hogy válaszoltál.
VálaszTörlésAzt irod, hogy "És azt hiszem ez a fórum nem rólam kel szóljon:),"
Szerintem sem és úgy gondolom,hogy nem is rólad szól.Társalgás folyik az MT-ről, amiben te is benne vagy mint MT keszitő.
")Remélem kielégítőek válaszaim.Ha nem megpróbálom jobban. "
Ne haragudj, de számomra nem azok, lennének még kérdéseim.Sorra veszem őket:
"Sokat olvasgattam utána, mintákat kaptam innen-onnan. Így indult."
Mit jelent, hogy mintát kaptál innene-onnan? Pontosan honnan? Ezeket csak úgy be lehet szerezni?
" Először ahhoz hasonlót készítettem, mint amilyen volt a kölcsönbe kapott.""
Milyen MT volt amit kölcsönbe kaptál? MIt jelent pontosan,hogy hasonlót készitettél? Annak a mintájára?
")Nem is lenne rossz olyan anyag neveket írni, amik itt is megtalálhatók. Mert a magyarországi anyagneveket itt hiába mondod üzletbe."
Szerintem amiket Mónika irt "nem magyarországi anyag nevek", ezek mindenhol megtalálhatók. Az,hogy nálunk jó minőségű anyaghoz nehéz hozzájutni, tény.
Leforditottam őket:
canvas - vászon - panza
kordbársony -catifea cord
twill- köpper,sávolyszövet - tesatura diagonala
Hogy nálunk milyen anyagok találhatók meg- nem tudom, gondolom te jobban utánajártál ennekmint készitő.
"Anyagát itt nálunk DOCnak nevezik."
Doc vagy tercot vagy pamutszövet.... Megkérdezhetem milyen a sűrűsége az általad használt anyagnak?
"Azt nem is írtam, hogy Magyarországról is rendeltem egyet amivel nem igazán voltam megelégedve. "
Mi volt amit rendeltél? Miért nem volt jó? Érdekelne, sokat lehet ezekből a véleményekből tanulni.
összeségében,ha jó értem 2 féle MT próbáltál,egyik sem csúcsminőség, ezek alapján varrtad meg a sajátodat és kezdtél el másoknak is varrni.Azt kérdeztm még néhány hsz-val fennebb, hogyan tesztelted az MT-ket? Ez alapján hány kilóig lehet bennük biztonságosan hordozni? mennyi ideig vállalsz garanciát?
most nekem is mennem kell a babámhoz...
ez lemaradt: a solerveil-ről itt olvashattok....
VálaszTörléshttp://celesztina.blogspot.com/2010/04/hordozas-melegben.html
Újból itt... Bocs, csak részletekben tudok én is irni...
VálaszTörlés"És még szívesebben fogadok kritikát is ami építő jellegű is lehet:)"
Ha megengeded:MT elől kötésnél is a pántoknak a baba feneke alatt KELL átmenniük, semmiképpen sem a baba derekán !("Nem is olyan rég... " cimű blogbejegyzésednél feltöltött képed.)
Habár nem is tudom, hogy ha ez kritika, inkább minimális elvárás részemről, hogy aki MT készit helyesen is tudja megkötni.
Igen! Egy ideig én is a feneke alatt kötöttem míg valaki nem mondta, hogy jobb a hátánál megkötni kb három hónapos koráig, vagy amíg annyira megerősödik, hogy egyedül tartja a fejét.És a vélemények itt is különbözőek.Egyesek azt mondják, hogy 3-4 hónapos kortól ajánlott MT-ben hordani, míg mások azt, hogy már újszülött korától...Én 6 hetes korától hordoztam.
VálaszTörlésIgazad, van ,sokféle vélemény van.
VálaszTörlésUtána nézek ennek a kérdésnek.
Sziasztok. Már a kezdetektől figyelemmel követem én is ezt a beszélgetést, és nagyon örülök neki, hogy végre elindulóban egy eszmecsere a hordozó anyukák és készítők között. Egy ideje elég szomorúan észlelem én is azt, amit már fentebb is írtatok, hogy egyre többen kezdenek babahordozó eszközöket készíteni, melyek azonban nem feltétlenül jó minőségűek és biztonságosak. Jó lenne, ha kialakulna a hordozóeszközök vásárlóiban egyfajta igényesség a hordozóeszközökkel szemben, azaz ha csak a valóban megfelelően elkészített babahordozó eszközöket vásárolnák meg, másfelől pedig, jó lenne, ha a babahordozó eszközöket varrók arra törekednének, hogy megfelelő termékeket dobjanak a piacra, még akkor is, ha ennek ára van.
VálaszTörlésItt reagálnék Zsuzsa megjegyzésére: "Biztos vannak nagyon jó minőségűek. De arra pénz is kell ami nekünk nincs és ezért sem készítem túl drágára, mert, gondolom még vannak olyan anyagi helyzetű családok, mint a miénk...és miért ne lehetne nekik is." Szerintem is fontos, hogy egy babahordozó eszköz hozzáférhető árú legyen, de ennek nem szabad a minőség és biztonság rovására mennie. A minőségi alapanyagoknak- anyag, cérna stb. ára van, és ugyanúgy ára van a varrónő munkájának, idejének, és ezt igenis meg kell fizetni. Aki irreálisan olcsón adja az általa készített babahordozó eszközt, az vagy az alapanyagokon spórol, vagy a saját munkáját, idejét nem becsüli meg. Szerintem egyiknek sincs értelme, és nem vezet jóra.
A mei tai-okat szerintem nem véletlenül ajánlják csak 4-5 hónapos kortól, ugyanis a mei tai nem öleli annyira jól körül a kisbaba hátát, mint pl. a hordozókendő, és nem mindegy, hogy egy (újszülöttek esetében általában három rétegben szorosan megkötött) 70 cm széles hordozókendő, vagy a mei tai 20-30 centi széles, a hát közepén megkötött pántja támasztja-e a baba hátát.
A 20-30 centit javítanám 10-15-re...bocsi :)
VálaszTörlésA haton (es nem a baba feneke alatt) futo pantok ameriai hatasra terjedt el. Sajnos elegge makacs divatnak bizonyul.
VálaszTörlésAmig a gyerek nem ul egyedul, a hordozoeszkozben valo helyzete akkor korrekt anatomialag, ha a hata szepen gombolyu, a sulyat pedig a szeles alatamasztas hordozza (terdhajlattol terdhajlatig), terde lehetoleg minel magasabban felhuzva, akar a koldokig is. Esetleg en meg azzal egeszitenem ki, hogy meg jobb ha igazan terdhajlattol van a baba sulya megtartva. Ebben az esetben a hordozoeszkozben felvett fuggoleges helyzete "ortopédiai értelemben véve nem ülés" (hordozo.hu), mivel a suly nem a gerincre terhelodik hanem a terhajlatokra.
Ha a pantokat a baba hatan atvezetjuk, kiegyenesitjuk a hatat, ezaltal a baba sulya a gerincere terhelodik, azaz ultetjuk.
Mikor mar a baba magatol is ul, nem ilyen kritikus a 2 kotesi mod kozotti kulonbseg, de ekkor mar nem kenyelmes a haton avezetett pant a gyerek megnovekedett sulya miatt.
Cirmocska, Reka, mit gondoltok? Ertheto egyaltalan mire gondolok? Nektek mit tanitottak a nalatok tapasztaltabbak?
Lemaradt meg ez: teljesen meg vagyok gyozodve, hogy egy par hetes ujszulott biztos jobban szeret egy nem TOKELETESRE megkotott hordozoeszkozben a mamajan logni, mint egyedul lenni (kisagy/ringato/babakocsi). Az erzelmi tobbletet, amit a hordozas nyujt, megkapja. Csak az anatomiai tobbletet (pl csipofejlodes teren) nem kapja meg.
VálaszTörlésKerlek ne vedd, kekszem szemelyesen amiket irunk, nem neked irtam speci, hanem ugy altalaban irtam az fuggoleges poziciokrol.
A kezdeti periodusban nekem is volt olyan kotesem, amit igy utolag javitottam ki. Sok utanaolvasas es keresgeles utan sikerult. Sok bizonytalansagot sporolhattam volna meg, ha van akitol (ha merek) kerdezni.
Ezert orvendek, hogy van valaki, akitol kerdezhetek, akitol a mostani kezdok kerdezhetnek, hajra Cirmocska Vhelyen, hajra Reka Szatmaron, stb...
Megpróbálok Iris nemsokára neked is válaszolni. De az több időbe telne és mostanában azt sem tudom mihez nyúljak, hogy haladjak:) Lilla én is köszönöm ha tapasztaltabbak írnak. Van mit tanuljak még és nem veszem rossz néven.Sőt...Szép vasárnapot!
VálaszTörlésLilla köszi,hogy leirtad,abszolút érthető,logikus.
VálaszTörlésKülönben a napokban a netet böngésztem és valóban rengeteg,egymásnak ellentmondó infóra bukkantam e témát érintően. Ami kiakasztott,hogy egyes MT gyártók attól sem riadnak vissza,hogy azt "tanitják" fényképes útmutatóval, hogyan kösd fel kifele forditva a babát...
Egyvalami viszont a napnál is világosabb lett számomra az elmúlt napokban:egy szakképzett hordozási tanácsadó tudását össze sem lehet hasonlitani mondjuk egy tapasztalt, hordozó anyukáéval. (Remélem nem bántódik meg senki,nem annak szántam,csak nem olyan egyszerű ez a babahordozás mint aminek látszik...)
Zsuzsa várom a válaszod.
Lilla, nagyon érthető, én is köszönöm, hogy leírtad. Én nem végeztem semmiféle képzést (bár nagyon szeretnék), úgyhogy amit a hordozásról tudok, azt az internetről, másoktól lestem el illetve kitapasztaltam. Ágnest úgy 5 hónapos korától kezdve hordoztam mei tai-ban is, de igazán jónak úgy 8-9 hónapos korától éreztem- azaz akkortól éreztem úgy, hogy jól, kényelmesen rám simul benne, és hogy tökéletesen jó neki ez a hordozóeszköz, úgyhogy ez alapján semmiképpen nem ajánlanám 4 hós kor előtt a mei tai használatát- persze ez az egyes babák méretétől is függ. A háton megkötött pánt mindig azt a benyomást keltette bennem, mintha kettévágná a baba gerincét, ezért sose próbáltam.
VálaszTörlésNos még csend van megpróbálok válaszolni.
VálaszTörlés„Mit jelent, hogy mintát kaptál innen-onnan? Pontosan honnan? Ezeket csak úgy be lehet szerezni?”
A nettről többet is le lehet tölteni. Magyar, angol… oldalakról.
”Milyen MT volt amit kölcsönbe kaptál? Mit jelent pontosan,hogy hasonlót készítettél? Annak a mintájára?”
http://1.bp.blogspot.com/_M2OcBibr_uk/TTS2uobEOfI/AAAAAAAADjw/77a64zN5UQY/s1600/mt.jpg
Igen.
”Megkérdezhetem milyen a sűrűsége az általad használt anyagnak?”
Sajnos ennyire nem értek az anyagokhoz.
”Mi volt amit rendeltél? Miért nem volt jó? Érdekelne, sokat lehet ezekből a véleményekből tanulni.”
Tündérputtony volt. Igazából a pántjai nem tetszettek, mivel nagyon gyűrődős és vékony anyagból volt.
„hogyan tesztelted az MT-ket? Ez alapján hány kilóig lehet bennük biztonságosan hordozni?”
Párat úgy teszteltem, hogy én magam hordoztam bennük és mivel használt volt olcsóbban adtam tovább, vagy mások próbálták ki…ugyanis amint már írtam adtam próbából olyan érdeklődőknek, akik ezt igényelték.
Én úgy gondolom, hogy min. 15kg-ig biztonságos. Az én fiamat aki 12 kg simán megbírta még a Tündérputtonyos is. És azt hiszem ez az anyag erősebb, amit én használok.
Mennyi ideig vállalsz garanciát?
Eddig úgy adtam, hogy ha bármi panasz van, szívesen segítek helyrehozni. De gondolom fél év hivatalosan elég. Viszont nem egy akadály, ha valakinek panasza van rá és megbeszéljük.
Szép hetet nektek.
Még hozzászólnék a hátul kötözéshez. A babánkat nem zavarta. Inkább volt körülölelve. Nem mintha nem értenék egyet a fentebb írottakkal.
Olyan jól látszik egyes képeken, hogy kiegyenesiti a gerincét a babáknak a háton megkötött pánt!
VálaszTörlésSzerintem újszülöttnek a kendő az ideális,kiváncsi vagyok mit gondoltok az SSC-ről ,én abba sem tennék bele újszülöttet,hiába van benne szűkitő...
Én kicsit kiestem, de - azt hiszem - igazoltan vagyok távol. :) Viszont nagyon örülök minden hozzászólásnak, a sok-sok kérdésnek, válasznak- így konstruktív igazán a vita, és remélem, mindanniunknak hasznára válik.
VálaszTörlésÉs ha már ilyen jól belejöttünk, javasolnám, hogy vesézzük ki "rendesen" a MT-kérdést, élőben is, a következő klubban. Örülnék, ha minél többen eljönnétek, készítők, használók, készítő-használók, kívülálló kíváncsiak, mindenki, és hozzászólnátok, beleszólnátok, megbeszélnénk. Mondjuk, ez a téma már megérdemel egy rendes bejegyzést... :)
Sziasztok
VálaszTörlésMost kaptam meg ezt a nagyon szuperoldalt, es orulok Nektek, mert sokmindenben megerositettetek.
Kekeszemhez haonloan mi is varrunk MT-okat, termeszetesen dokbol. Vatelinnel beleljuk derekreszen, fejresznel, labaknal es termeszetesena pantoknal. 100% piliester cernaval varrjuk. Nem tudom, Kekeszem hogy csinalja, de mi a hatreszhez duplan tesszuk a docc anyagot es kivul igeny szerint dekoranyagot. Igaz, hogy dekoranyagnak mi tettunk flanelt, dehat ha a megrendelo azt kerte es nem lehetett lebeszelni rola, mert neki az tetszett, majdkicsereljuk, ha meggondolja magat idovel... Garanciaban benne van :) Mi tobbfele MT-t megneztunk, tanulmanyozntunk, majd a mi kis kiserleti Nyulunkon, a fiunkon tobbfelet kiprobaltunk. Amit masfel eve varrtunk neki, abban meg mai napig biztonsagosan tudja az apuci hordozni, ugyhogy, orulok, hogy nem volt baj vele. Visszajelzeseket sem kaptunk meg negativakat, pozitivakat annal inkabb, aminek nagyon orulok.
Kekszem, nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel, de napunk az orszagban, sajnos, nem lehet, legalabbis a nagyvarosokban nem lattunk, mintas dokk anyagot, ezert hasznalunk mast dekornak. Viszont, ha van javaslatotok, vagy eszreveteletek, szivesen vesszuk.
Orulok, es teljesen egyetertek Cirmoska altal konstruktivnak nevezett levelcsereknek.
Bocsanat Cirmocska, lenyeltem egy betut az iment :)
VálaszTörlésJo ejszakat,Gyongyike
Iris, én sem tennek bele SSC - be üjszülöttet, söt 4 - 5 hónaposnál fiatalabb babát sem. Én azt tapasztaltam Reginával, hogy mai napig sokkal jobban szereti a kendőben, látszik rajta, hogy jobban érzi magát benne. Szereti az SSC - t is, de a kendőt sokkal jobban. Az már az én bénaságom, hogy nem tudok kötözni profin ... pedig szeretek kendőzni.
VálaszTörlésMi is nagyon szerettuk a kendot, de azt is csak 2-3 honapos koratol, mert vizszintesen csak akkor tudtam beletenni, ha aludt, maskepp meg olben is uvoltott vizszintesen... Tudom, hogy vannak, akik az SSC-t hamarabb ajanljak hasznalni, de en sem fogom a 2. gyerekemet sem beletenni kendon kivul semmiben 3-4 honapos kora elott, de majd elesben kiderul:). Egyszerubb, szerintem, mint a kendot kotogetni, de megis megmaradok az utobbi mellett :)
VálaszTörlésGyöngyike, üdv itt! Megnéztem a weboldalatokat, kíváncsi vagyok a hordozóitokra! Próbálni lehet?
VálaszTörlésSSC: vannak modellek, amelyek - megfelelő szűkítéssel, elvileg - újszülött babák hordozására is alkalmasak. Ezzel együtt én sem ajánlanék SSC-t picike babához. Tiszta szívből úgy fél éves kortól tudom ajánlani őket. Magam is csatosban hordozok egyébként, mi Janka 9 hónapos korában váltottunk a kendőről SSC-re.
Gyöngyike, és miért a vízszintes pozícióval próbálkoztál? A legtöbb baba tényleg nem szereti, nem is szoktuk javasolni egyáltalán.
VálaszTörlésNálunk a vizszintes pozició azt jelentette,hogy azonnal kereste a cicit... Úgyhogy mi sem úgy jártunk...
VálaszTörlésCirmocsak, termeszetesen, lehet probalni.
VálaszTörlésAzert probalkoztunk vizszintessel, mert azt gondoltam, az nem arthat, aztan lattalm, hogy az art a lelkivilagunknak,mert kinek hianyzik, hogy orditson a gyerek, igy kotottem rendesen azt csend volt es beke :)
Igaz, hogy amire megerkezett a kendo addigra mar masfel honaposak voltunk, de elsoperctol imadta a hordozast. A Mei Tait meg akkor kezdtuk hasznalni, amikor mar hatul kellett kossem a sulya miatt, es egyszerubb volt nekem azzal felkotni. Sokszor mai napig felkotnem, mert egyszerubb volna bizonyos helyzetekben a kozlekedes, de nem letehetm, igy marad Apanak :)
Olyan szepen havazik es Andor nem akar a szankon ulni, mert neki menni kell a hoban, en pedig ugy ulnek rajta :P
Gyongyike
Mi a vízszintes pozíciót soha ki sem probáltuk, valamiért nem érzem biztonságosnak.
VálaszTörlésEgy jól megkötött kendő nem árthat ;-)
VálaszTörlésNekünk csak karikásban van tapasztalatunk, de vízszintesen nálunk sem működött a menet.
VálaszTörlésAmíg nagyon picik voltunk,-zöldfülű kezdőként- próbálkoztam fekvő pózba tenni, mert úgy gondoltam neki kényelmesebb lehet úgy és nem értettem miért tiltakozik. Szerencsére követtem a kívánságát és láss csodát vígan közlekedtünk.
Persze kaptam ezért hideget, meleget a "gondosszomszédnéniktől" még az üzletben is felhúzott szemhéjjal szolgáltak ki...na de ez már más téma...
Újszülöttnek és pici babának szerintem is hosszú kendő az ideális. Később maradhat vagy jöhet MT, SSC, karikás(bár nagy súlynál és csípőn kevésbé kényelmes hosszú útra).
Azt még elfelejtettem, hogy -lehet én nem csináltam jól valamit- vízszint valahogy sosem simult úgy a kendő ahogy kellett volna. Furának tűnt teljesen a pozició is, biztonságosnak sem tűnt, szóval úgy nem volt az igazi.
VálaszTörlésHat, ami a vizszintesen kotest illeti, sokat latok a varosban is, es olyan bekesek benne a babeszok. En a Nandu kendo mellekaptam egy fuzetet, amiben azt hiszem, 16 fele kotesi mod van, koztuk 2 fekve es nagy banatomra, egy elofele. Hogyis engedik azt beletenni...
VálaszTörlésViszont amig birja az ember elol, tenyleg cuki a kendo. Foleg mi tavaszi babakk voltunk, egesz nayron szuper volt a kendo. A hatamon is sokat hordtam, de MT-ba, mert sokkal konnyebb, illetve, hamarabb ment felkotni.
Hát a Nandu használati utasítása, sajnos, felejtős...
VálaszTörlésA Nandu kendo hasznalati utasitasaban tenyleg van kifele forditott babarol foto, de a mellette levo szoveg irja, h kifele nem ajanlott hordozni. De a felreertesek elkerulese vegett athuzhattak volna a fotot X-ben.
VálaszTörlés